7.rész: Viszlát Texas!

Austin megállt mellettem. Úgy tettem, mint aki észre sem vette, pedig a szívem gyorsabban kezdett verni és izzadt a tenyerem. Magamat átkarolva bámultam a messzeségbe. Mellém állt és próbált rájönni mit figyelek.
- Mad, mi van veled?
- Mi lenne? Csak merengtem. Megzavartad a nyugalmamat. - mutattam felé egy cinikus mosolyt.
Erre nem válaszolt, csak nézett előre. Pár pillanat múlva megfordult és az ajtó felé indult.
- Holnap elmegyek. - szólaltam meg.
Nem akartam, hogy elmenjen. Azt akartam, hogy ott álljon mellettem, talán egy kicsit közelebb, de nem válaszolt. Hátranézett, de nem mondott semmit. Bement a házba. Nem mutattam, de fájt. Nagyon fájt. Sétálni indultam, jó messzire, ahol már nem hallják a kiabálásomat. Magamban kezdtem beszélni, vagy igazság szerint az éghez beszéltem, a tájhoz, a mindenséghez.
- Nem értem. Miért adtál értelmet az életemnek, ha ilyen hirtelen el is veszed? Miért kellett ide jönnöm? Mi értelme volt ennek a két hétnek? - könnycseppek hulltak le az arcomon és lerogytam a búzatábla közepén - Azt akarom, hogy megöleljen. Érezni akarom az illatát. Azt akarom, hogy szeressen. Szeretem. Most kimondtam örülsz? Vedd el tőlem őt is. - kiabáltam zokogva az égnek.
A végén már arra jutottam, hogy jobb is, ha elmegyek. Itt hagyok minden emléket, köztük Austinét is és otthon szépen lassan elfelejtem. Miami a legpezsgőbb város, egy pillanat alatt menni fog. Itt hagyom ezt az egészet és csak egy hátborzongató emlék marad. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról, a már megszáradtak pedig rákötöttek az arcomra. Minden kettőnk ellen beszélt. Ott van neki 6 millió lány, akiért oda lehet. Miért pont én kellenék neki? Felálltam és útnak indultam. A bejárati ajtótól mentem, mert ahhoz közelebb volt a szobám. A szemem vörös lehetett a sírástól, mert Michele jól megnézett befelé menet. Már mindent alaposan megterveztem a másnapi távozásomra és meg is osztottam Justinnal. Megbeszéltük, hogy a Texasi buszpályaudvarra jön és ott találkozunk én pedig azt mondom Michele-nek, hogy a boltba megyek. Hagyok majd nekik egy papírlapot ezzel a felirattal: ,,Mindent köszönök. Soha nem felejtem és minden jót kívánok.". Mellé egy doboz bonbont vagy ilyesmi kisebb ajándékot mellékelek. Semmi kedvem nincs elköszönni. Ahogy az ágyamon írogattam a telefonommal, azon kaptam magam, hogy elaludtam. Már éjszaka volt és senki sem volt már fent, így kaptam az alkalmon. Előhúztam a bőröndömet és beledobáltam a cuccaimat, amire otthon is szükségem lehetett, amire nem, azt ott hagytam. Mikor végeztem visszatoltam az ágy alá és visszaaludtam.

Másnap reggel elég korán kipattantak a szemeim. Justin délelőtt 10re jön a pályaudvarra, hogy még időben hazaérjünk. A háztól sétálva csak 10percre volt az állomás és akkor 8óra volt, szóval nem kellett sietnem. Lezuhanyoztam és a konyhába mentem, hogy reggelit készítsek magamnak. Michele már ott forgolódott és palacsintát készített.
- Jó reggelt! - mosolygott - De szép vagy ma reggel.
- Köszönöm! - nyomtam puszit az arcára.
Jól esett a bók, pedig egy egyszerű fekete-fehér mintás ruha volt rajtam.(szövegre kattintva megnézheted) Minél kedvesebb volt, annál nagyobb bűntudatom volt. Tudtam, hogy már reggel el kellett volna mennem. Én is próbáltam kedvesebb lenni, hogy ha látja a papírt értse, hogy nem azért mentem el, mert olyan szörnyű volt itt.
- Én Nutellásat szeretnék. - indultam a hűtő felé.
- Már megcsináltam egy párat. Vegyél nyugodtan.
Leültem az asztalhoz. Kenni kezdtem a palacsintámat és dübörgő hangot hallottam a lépcső felől. Összeszorult a gyomrom. Tudtam, hogy Austin tart lefelé.
- PALACSINTA! - kiáltotta. - Isten vagy anyu! - nyomott ő is puszit az arcára - Te meg nagyon szép vagy ma Madison. - mosolygott, majd én is kaptam az arcomra egy puszit.
Kikerekedtek a szemeim, a torkomon megakadt a falat, de próbáltam rejteni. Leült mellém az asztalhoz és ő is magához vett pár palacsintát és a lekvárt.
- Jó reggelt! Mi történt? - húztam fel a szemöldököm.
- Semmi. Az embernek nem lehet szimplán jobb kedve? - tárta szét a kezét.
- Bocs. - nevettem el magam, majd csöndben ültem tovább.
Amint befejeztem, jó gyerek módjára megköszöntem és elvonultam a szobámba. Fél 10 felé járt az idő. Kidobtam a bőröndömet az ablakomon, ami pont a kerti ajtó felé nézett. Vettem egy mély levegőt. Mindent leellenőriztem és szóltam Michele-nek.
- Kiugrok a boltba. - kiabáltam.
- Várj meg Mad! Veled megyek. - szedte a cuccát Austin.
- Ne! Mármint - javítottam ki magam - most jobban esne egyedül menni.
Fájt ezt a szemébe megmondanom. Láttam, hogy meglepődött. Nem szólt semmit, csak visszafordult a konyha felé. Szorítottam a kezemben figyelő papírlapot,a min a búcsú szöveg állt és felragasztottam a bejárati ajtóra.
Kisiettem a poggyászomért és a kezemben siettem vele az utca végéig. Nem akartam húzni nehogy meghallják. Félúton kicsit belekönnyeztem. Többször is visszanéztem a házra. Nem tudtam ez e a helyes megoldás, de menekültem. Megálltam a pályaudvar közepén és nézelődtem, tudtam, hogy Justin érdekes módon fog érkezni, mert nem akarja, hogy megtámadják a rajongók. Motor zajt hallottam és a nevemet kiabálta valaki a hátam mögül. Justin volt. Gyorsan felpattantam mögé és már hasítottunk is.
- Hello szépségem. Hiányoztál. Minden rendben? - mosolygott hátra.
- A legnagyobb rendben. Köszönöm, hogy elintézted, hogy nem kellett tovább maradnom. - erőltettem mosolyt az arcomra.