9.rész: Austin szemszög

Madison lépett be a szobámba és kérdőre vont, hogy miért farsulok, mikor minden vendég engem vár odalent. Teljesen igaza volt, de semmi kedvem nem volt hozzájuk. Próbált rávenni, hogy lemenjek. Olyan szép volt abban a ruhában a kipirosodott arcával és a vállára omló barna hajával. Nem tudtam neki nemet mondani. Feltápászkodtam az ágyról és közelebb léptem hozzá, hogy érezzem az illatát.
- Csak a te kedvedért. - súgtam a fülébe gyengéden, majd nem bírtam ki, összekulcsoltam a kezemet az övével és úgy száguldottunk le a lépcsőn. Minden szempár ránk szegeződött, majd Ryan szemében megláttam azt a cinikus mosolyt és szorosabban kezdtem szorítani Madison kezét. Később beszélgetni kezdtem a rokonokkal, ő pedig visszaült a töketlen mellé. Hirtelen kaptam egy SMS-t a manageremtől, hogy másnap vissza kell mennem Miamiba, mert hivatalos vagyok egy fontos partira. Nehéz helyzetben voltam, mert nagyon szeretem Selenát és nem akartam megbántani, de Madisont sem szerettem volna ott hagyni. Roccotól kértem segítséget, hátha van ötlete, amikor észrevettem, hogy hangosabban szól a zene, mint eddig. Körbenéztem és mindenki táncolt. Madisont pillantottam meg, ahogy éppen Ryan karjaiban nevetgélt. Ökölbe szorult a kezem. Gondoltam nem zavarom meg a jókedvű pillanatot, így anyához sétáltam és őt kértem fel. A válla fölül végig Madisont figyeltem, de egy idő után már inkább lesütöttem a szemeimet. Túl voltunk az egészen és végre az ajándékozás következett. Egyértelműen a miénk volt a legszuperebb. Tökéletesen összedolgoztunk Maddel. Láttam, hogy a lány néha rám pillant, de én féltem rá nézni. Féltem, hogyha ránézek látja a szememben azt, amit még én sem szeretnék látni. Féltem, hogy elveszítem. A parti után felmentem a szobámba gondolkodni. Rájöttem, hogy nem falat kéne felhúznom magam előtt, hanem kezdeményezni a lány felé. Az ablakomból láttam, hogy a verandán áll, így lementem hozzá. Mellé álltam, de nem reagált, csak mint aki megkattant, merengett a távolba.
- Mad, mi van veled?
- Mi lenne? Csak merengtem. Megzavartad a nyugalmamat. - válaszolt cinikusan.
Nem értettem, mi ez a flegmaság, hogy most hirtelen miért lett olyan, mint az elején. Úgy éreztem jobb, ha inkább hagyom és elindultam befelé.
- Holnap elmegyek. - szólalt meg hirtelen.
A lábaim megmerevedtek az ajtóban, a szívverésem egy pillanatra leállt és a lélegzetem is elakadt. Próbáltam szóra bírni magam, de erre nem számítottam. Mit mondhattam volna? Kélek Madison, esedezem, hogy maradj. Menjek oda és csókoljam meg, mert akkor talán marad? Azzal mindent elrontanék. Ha pedig csak szimpla 'Hogyhogy?' kérdésekkel feszegettem volna a témát, akkor azt én nem bírtam volna, így inkább csöndben maradtam és felmentem a szobámba.
Egész éjszaka nem tudtam aludni. A plafont bámulva énekelgettem a saját szerelmes számaimat, majd amikor úgy éreztem elszakad a cérna, akkor fekvőtámaszozni kezdtem. Szépen lassan sikerült elaludnom.

Másnap reggel úgy gondoltam kihasználom azt a kis időt, amit még a lánnyal tölthetek. Amint megéreztem a lentről felszálló palacsinta illatot, felkaptam a ruháimat és leszáguldottam a lépcsőn.
- PALACSINTAAA - kiabáltam. Anyámhoz rohantam, hogy puszit nyomjak az arcára, majd jó reggelt kívántam - Isten vagy anyu. Te meg nagyon szép vagy ma Madison. - és azzal ő is kapott egy puszit. Próbáltam úgy mutatni, hogy kicsattanok az örömtől, pedig lélekben rettegtem, hogy Madison mikor hagy itt.
A palacsinta nagyon finom volt. Gyorsan meg is ettük az összeset.
- Kiugrok a boltba. - kiabálta Mad a szobája felől.
- Várj meg Mad! Veled megyek. - nyúltam a kabátomért.
- Ne! Mármint most jobban esne egyedül menni. - válaszolta, majd megfordult és elment.
Kicsit fájt. Na jó nem kicsit, nagyon, de mit tehettem volna. Visszafordultam és az előszobaszekrényen találtam egy lapot.

,,Köszönöm ezeket a csodás napokat. Sohasem felejtem. 

Hiányozni fogtok!

Mad"

Ahogy olvastam éreztem, hogy összeszorul a gyomrom. Összegyűrtem a papírt és anya felé dobtam, hogy olvassa el, én pedig felrohantam a szobámba. Elegem lett. Dühös lettem és hirtelen leszartam az egészet. Meg nem történtnek nyilvánítottam az elmúlt 2 hetet. 

Másnap reggel repültem is Miamiba. Anya semmit nem szólt az egészhez. Tudta, hogy ez lesz. Bárcsak én is tudtam volna, de már nem izgat. Hazaérve kivettem a gardróbomból az estére készített ruhát. Lezuhanyoztam és megborotválkoztam. Elég rossz kedvem volt, úgyhogy vidám zenéket kezdtem hallgatni hátha az feldobja. Már közelgett az időpont ezért szóltam a sofőrömnek, hogy hamarosan legyen a ház előtt. Néma csend honolt az egész úton. Odaérve megpillantottam a tömeget, akik kiöltözve tolongtak a Columbia feliratú club előtt. Villogtak a vakuk, de a rajongókat már ide sem engedték be. Pár lány engem figyelt és nevetgéltek. Szépek voltak, de semmi kedvem nem volt ismerkedni így tovább mentem. Összetalálkoztam pár ismerőssel, akikkel beszélgetni kezdtem, majd mikor beengedtek minket és végre eltűntek a fotósok italért mentem. Jó zenék szóltak és mindenkinek jó kedve volt engem kivéve. Legszívesebben hazamentem volna, de nem akartam így itt hagyni a bulit úgy, hogy még nem találkoztam Selenával. Sodródtam a tömeggel, majd hirtelen valaki fellökött hátulról. Megfordultam, hogy lássam ki lehet ekkora tapló. Egy hosszú barna hajú lány esett át a cipőmön és amikor visszanézett, már rájöttem ki az. Madison. Ő nem vett észre és ment is tovább. Próbáltam utána kiabálni, de a hangom elhalványult a zenétől és Mad eltűnt a tömegben. Az este hátra lévő részében őt kerestem, azonban nem találtam sehol. Csörögni kezdett a telefonom. A zsebembe nyúltam és egy csöndesebb helyet kerestem, hogy fölvehessem. Egy kis helyiségbe nyitottam, ahol félhomály volt, ezért felkapcsoltam a villanyt. A hirtelen dühtől, eldobtam a telefonomat. Villámgyorsan húztam el a srácot a zakójánál fogva Madisontól, aki segítségért kiáltozott és kapálózott. Azonnal ökölbe szorult a kezem és kiütöttem a srácot, aki a padlón végezte eszméletlenül. Leguggoltam Madisonhoz, aki zavarodott tekintettel figyelte az eseményeket. Látszott rajta, hogy nem tudja, hogy hol van, de hirtelen zokogni kezdett. Magamhoz öleltem, hogy megnyugtassam. Olyan erősen szorítottam, mint még soha senkit. Örültem, hogy biztonságban van.
Jól vagy? Minden rendben?- kérdeztem zilálva, de nem jött válasz. Akkor éreztem, hogy ott nagyobb gondok vannak és a szeméből láttam, hogy ez nem az alkohol hatása. Óvatosan felkaptam és mutattam neki, hogy kapaszkodjon a nyakamba. A hátsó kijáraton távoztunk és a parkolóba siettem , ahol beültem vele a rám váró kocsi hátsó üléseire. Lefektettem, úgy hogy a feje az ölemben legyen, majd eligazítottam a sofőrt, hogy azonnal vigyen minket haza.