Meglepetten nézett a válasz hallatán.
- Tényleg? - mosolyodott el - Ez aranyos.
Válaszolta, majd kilépett előlem és a szoba felé indult. Értetlen arccal, lefagyottan álltam a fürdőszoba közepén. Már vártam a pillanatot, már éreztem az ajkait a számon, de ezek szerint ő csak a reakciómra volt kíváncsi. Csakúgy elsétált. Én is a szobába indultam, majd mint, akit nem érdekel az egész, lehuppantam az ágyra és bekapcsoltam a tv-t. Ő matatott valamit a fiókjában. A csöndet csak a tv halk zaja törte meg, amiben Tom és Jerry ment. Rezgő hang szólalt meg, majd az éjjeliszekrényen lévő telefonom után kaptam és felvettem.
- Szia Madison! Hol a csodában vagy? Az egész város téged keres.
- Az egész város? - mosolyodtam el - Ez aranyos. Nyugi Justin! Biztonságban vagyok. Coral Way-ben lehetek. Nemsokára hazaindulok.
Austin néha hátrapillantott a fiókja fölül. Justin megnyugtatása után letettem a telefont. Megegyeztünk, hogy eljön értem, mert innen nem találtam volna haza.
Komolyan, még mindig nem értettem a történteket. Úgy tettem, mint aki a tv-t nézi, de igazából teljesen máshol járt az agyam. Megpillantottam a ruháimat az egyik fotelban. Oda sétáltam és öltözni kezdtem, majd összeszedtem a cuccaimat.
- Mit csinálsz? - kérdezett oda Austin.
- Minek látszik? Hazamegyek. - vettem félvállról.
- Máris? - húzta fel a szemöldökét.
Őszintén, a hangulatváltozásaitól már a fejemet vertem volna a falba. Egyszer olyan volt, mint aki le se szarik, aztán olyan, mint akit minden megmozdulásom érdekel.
- Chh. - ráztam meg a fejem - Elképesztő vagy. - Álltam elé ölbe tett kézzel. - Egyszerűen nem tudok rajtad kiigazodni. Egyszer kedves vagy egyszer nem. Egyszer úgy teszel, mintha érdekelnélek aztán le se szarsz.
Felkaptam a vizet. Felém fordult és úgy nézett, mint aki épp beleesett valakibe.
- Hozzám jössz? - kérdezte, de tudtam, hogy csak szórakozik.
- Rohadtul nem vagy vicces. - indultam az ajtó felé.
- Mit vársz tőlem Mad? Kedves lennék, de nem merek. Foglalkoznék veled, de valószínűleg egy idő után sok lennék és eltolnál. Annyi ember áll melletted. Minek kellenék én is? - szólt utánam, mire visszafordultam.
- Annyi ember áll mellettem? Autin érted lányok ezrei vannak oda. - nem fogtam fel hogy érti.
- De ők nem ismernek. Nem azt szeretik, aki teljes egészemben vagyok. - magyarázta - Bocsáss meg Madison, de semmi kedvem nincs szerelmesnek lenni.
- Te szerelmes vagy.....? - nem mertem kimondani a végét.
- Dehogy! - nevetett cinikusan - Csak nem is szeretnék.
- Akkor jó, mert én sem szeretnék. - kiabáltam vissza - Hagyjuk ezt az egészet a francba. Felejtsük el azt az egy hetet és tegyünk úgy, mintha meg sem ismertük volna egymást. Mind a kettőnknek jobb lesz.
- Jó! - kiabált.
- Jó! - vágtam rá, hogy enyém legyen az utolsó szó.
A vita közben egyre közelebb mentünk egymáshoz, így nyomatékosítva a mondanivalónkat. Az utolsó szavaknál már csak pár centi választott el minket. Érezhető volt a vibrálás, a feszültség és a feszengés. Összehúzott szemöldökkel, az idegességtől gyorsabban szedve a levegőt álltunk egymás előtt és égettük egymás szemeit. Szükségem lett volna egy térképre, hogy nem vesszek el Aus zöldeskék szemeiben, de próbáltam józan maradni.
- Mad! - szólalt meg halkan, pár pillanat néma csönd után - Nekem ez nem menne.
Mire a mondat eljutott az agyamig és az összehúzott szemöldököm kisimult, már feladtam az ellenkezésemet. A vágy elnyomta az összes gondolatomat. Igazából semmire sem tudtam gondolni. Feladtam az állandó vitát és vonaglást, a magamban való gyötrődést. Ledobtam a kezemben helyet foglaló cuccaimat és megcsókoltam Austint. Igen, én. Kezei rögtön ölelni kezdtek, a kezeim a nyaka köré fonódtak, majd gyengéden megmarkolva a fenekemet jelezte, hogy ugorjak fel és fonjam a lábaimat is a dereka köré. Isteni érzés volt. Az az érzés, amit eddig csak elképzeltél, de közel sem volt olyan jó. Sosem gondoltad, hogy eljön, csak reménykedtél és akkor ott van az a pillanat. Mindig olyan hamar vége, hogy az embernek ideje nincsen átélni. Csak akkor jön rá milyen jó volt, amikor visszagondol rá. Austin az ágy felé lépkedett. Reménykedtem, hogy nem roppan össze a súlyom alatt, de nem hittem, hogy azzal a testtel ez megtörténhet. Óvatosan az ágyra fektetett, majd a fülemhez hajolt.
- Bocsáss meg, hogy eddig vártam. Már tudom mit hagytam ki, de még mindig félek kimondani valamit. Félek, hogy sebezhetővé válok. - sütötte le a szemét. Én pedig elcsitítottam.
- Előttem sebezhetővé válhatsz, mert én nem szeretnélek megsebezni, de ha úgy könnyebb kimondom először én. - mosolyodtam el a gyermetegségétől. Hallottam, ahogy veszi a levegőt és egy pillanatra eláll, várva, hogy kimondjam. - Szeretlek Austin.
Imádom!! ♥♥
VálaszTörlés